Viharos kalandjaim
Kilencedik rész

Egy jó fél órába tartott mire odaértünk Melindáék házába. Egy erdőben volt a modern, hatalmas családi ház. Meglepett, hisz valami egyszerűbbre számítottam, talán egy kissebb kertesházra. De az talán a legkülönösebb, hogy az erdő közepén van ez az épület, ahová egy teremtett lélek se jár, viszont annál több a madár. Csiripelést és egyéb állathangokat lehetett csak hallani. Meghitt, nyugodt környék, de félek, hogy megennének. Nem ismerem őket és ha Melinda családja is olyan átváltozásra képes mint ő akkor van félnivalóm.
Már körülbelül 20 méterre vagyunk a ház bejárati ajtajáig mikor megpillantottam egy kutyát. Hatalmas farkaskutya talán csak egy fejjel vagyok magasabb, mély barna bundája beleolvad a a vékony avarrétegbe.
-Jó kutyus! Ne..nem akarlak bántani! Szép nagy....hatalmas kutyus!- hangomból remegés hallatszott.
Hirtelen a farkaskutya rámvette magát, feldöntött. Feküdtem a puha, ropogós avarban.
-Hé, Erik!-kiáltotta Melinda.-Bátyuskám ő az akiről meséltem, Zsófi!
Becsuktam a szemem és hadonáztam a végtagjaimmal, hogy elérjem a célom: Száljon le rólam ez a "dög"!
Aztán hirtelen felnyüszített a vadállat. Hamarosan feltűnt, hogy miért: érzékeny helyre rúgtam a lábam. Elszaladt be a házba.
-Azt hiszem ez fájt neki..-mondta Melinda.-Mindjár visszajön csak felöltözik.
-Ő volt a bátyjád?-vágtam "szívás, de hülye vagyok" képet.-majd bocsánatot kérek tőle, viszont ő meg fellökött.
-Megérdemelte.-kuncogott a kislány elég jóízűen.
Nem telt bele öt perc ott termett Erik.
-Oó.... most mi lesz?-gondoltam magamban.
Elöbb kutya volt, most meg egy vászonnadrágos, kocka hasat villantó fiú. Elég helyes, egy fejjel magasabb mint én és sötét barna haja van olyan színű mint kutyaként a bundája. Mély gesztenyebarna.
-Szia! Bocsi a történtek miatt, de megijesztettél.-mondam és egyre hallkabban beszéltem mivel sokkal közelebb jött a normálisnál.
-Bocsi, azt hittem te vagy a vacsoránk.-mondta Erik és rámkacsintott.
-Haha...őőő...de ez ugye egy vicc volt?
-Persze. Örvendek, a nevem Erik.
-Én Zsófi...
-Tudom.-vágott közbe a mondandómba.
-És te is ilyen..."képességgel" rendelkezel mint Melinda?- néztem bociszemekkel.
-Igen, de én kutya, Meli pedig macska, ezért sokszor összekapunk.
-Nem macska!! CICA!!- háborodott fel a pirosfejű Melinda.
-Haggyál! A macska meg a cica ugyan az!-remek...összeveztek.
-Nyugi, ne ugorjatok egymásnak!-emeltem fel a hangom.
S majd elcsendesült a vita és megint csak a madárcsicsergést lehetett hallani.

Oldal: Viharos kalandjaim 9.rész
Lili történetek - © 2008 - 2024 - lilitortenet.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat