Viharos kalandjaim
Tizenkettedik rész
Még mindig az erdőben vagyunk és Erik mindig azzal faggat, hogy félek-e. Hát igen! De nem akarom, hogy tudja.
-Vald be, hogy a sötét erdő nem a legmegnyugtatóbb hely!- nevetett fel.
-Hát igazából... be vagyok parázva már egy jó ideje.-vallottam be végül.
-Hehe. Megijesszelek?
-Ne merészeld!- mondtam már igen jókedvűen. Hirtelen zajokat halluttunk ,megálltunk.
-Ee eez mii volt??-hangom hallatszott a rémület.
-Talán egy medve.-mondta nyugodtan.
-Ááááááá! Egy medve! Meg fogunk halni! Ááááá!-sikoltoztam mint egy hülye. Erik mögé bujtam és el akartam kezdeni futni, de visszatartott az a fiú aki már úgy röhögött mint egy félnótás!
-Te te te kis..-elharaptam a mondtat végét.
-Ne haragúdj, csak egy vicc volt!- még mindig nevetett.
-Egyébként jó az a suli? Vannak fiú barátaid?-kíváncsiskodott.
-Jó suli és sok barátom van. Emi, Betti, Konrád, Beni...
-Fiúbarátaid is vannak?- vágott a szavaim közé.
-Igen, de különösem Konráddal és Benivel vagyok jóban. Habár mostanában Konráddal összevesztem...-itt abbahagytam a mondatot.
-Értem. És ez a Beni... hogy néz ki?
-Magasabb mint én, és nem mondhatnám olyan rondának, hajtanak rá a csajok.<br> -Te is?-nagyon kíváncsi.
-Nem. Nekem más tetszik.-viccelődök kicsit én is. Most megkapja, kölcsön kenyér visszajár.
-Mii? Ki? Ki az a fiú?-ideges lett.
-Senki. Na most visszakaptad!
-Á, ezt megérdemeltem.-elkesetedett arc.-de akkor most ez azt jelenti, hogy nincs fiúd, igaz?
-Nincs és nem is volt soha. Csak az oviban. De az nemigazán számít.<br> -Értem.-hatalmas mosoly az arcán.
-És ha már itt tartunk. Neked van barátnőd?
-Miért érdekel?
-Nem, nem nagyon csak úgy..-elpirultam, de ez a sötétben nem nagyon látszik szerencsére.
-Nincs barátnőm, de volt már. De eggyik sem volt az igazi, ráadásul egy hónap után mind megcsalt.
-Sajnálom, nem tudtam. Jobb lett volna ha nem kérdezem meg.-kicsit elszomorodtam.
-Nem baj. Örülök, hogy tudod!
20 percel késöbb oda is értünk a házamhoz.